Tudd meg, hogyan kerülheted el, hogy ne fizessen a biztosító lakáskár esetén!

A lakásbiztosítás kötésekor számos tényezőt figyelembe kell venni, mivel jelentősen befolyásolhatják a biztosítási védelem hatékonyságát és az esetleges káresemények utáni kártérítés összegét. Annak érdekében, hogy felkészülten köthessünk biztosítást, felkértük Kővári Erikát, az Extrema Hungary Kft ügyvezető igazgatóját, hogy segítsen összegyűjteni a leggyakoribb hibákat és a lehetséges megoldásokat.

Az egyik leggyakoribb hiba, hogy a káresemények során nem fizet a biztosító. Ennek több oka is van, melyeket sorba veszünk:

Nagyon fontos, hogy amikor biztosítást kötünk, a szerződési feltételeket, „Mire nem terjed ki a biztosítás” pontot olvassuk el.

Ezen pontban a biztosító felsorolja, hogy mire nem fizet a biztosításunk során. No, és persze, amire nem is kötöttünk. Ezért fontos, hogy szakemberrel egyeztetve legyen megkötve biztosításunk, mert Ő olyan eseményeket és olyan feltételeket ismer, amit Mi, mint aki nem ezzel foglalkozik is tudja. Felhívja a figyelmet, hogy mire kell megkötni, hogy vagyoni értékeinket megőrizzük.

Ez alatt nem csak az ingatlan, hanem a benne lévő vagyontárgyak értéke értendő. Különösen sok probléma adódik a garázsban lévő autóra, mert ha tűzeset van, esetleg az is bent ég. Ha nincs casconk, célszerű azt is belevenni a fedezetbe.  Az ingatlanban lévő ingóságainkról részletes listát készítsünk. Ilyenkor javasolt ezekről egy fényképet is készíteni. Pl. egy betöréses rablás esetében, hiába mondja az ügyfél, hogy a biztosításban benne volt fedezetként 10 millió Ft ékszer, de ha azt nem tudja igazolni, hogy milyen védelemmel látta el, vagy, hiába mondja azt is, hogy milyen ékszerek voltak ezek, továbbá nem tud bemutatni a lakásban készült fényképet sem, ami igazolja, hogy valóban voltak ilyen ékszerek a házban, – akkor joggal mondja a biztosító, hogy nem térít, vagy csak részlegesen veszi fedezetbe. Ilyenkor javasolt, amikor nagyobb értékű vagyontárgyat szeretnénk biztosítani, hogy szemlét kérjünk, vagy szakembert vonjunk be a biztosítás megkötésére.

A biztosítók eltérhetnek a másik biztosítótól a fedezetek nyújtása kapcsán. Pl. az egyik a csőtörésre fizet csak. Amikor dugulás van, az nem csőtörés. Gyakori hiba. Célszerű olyant választani, amely mindkettő fennálló kár esetében fizet.

Lakások, társasházak esetében a társasházak biztosítják a társasház értékéhez kapcsolódóan a közös helységeket, falakat, mélygarázsokat, a társasházhoz tartozó járdát, teraszokat. Így a lakástulajdonos dolga, a saját lakásának és a benne lévő ingóságoknak védelme. Felelősségbiztosítás meglétére, amely a lakásbiztosításhoz tartozik, fontos figyelemmel lenni, – hiszen, ha pl. gyermekünk játék kismotorral véletlenül neki megy a parkoló autónak, azt nekünk, a szülőknek kell kifizetni. Vagy ha a saját állatunk kárt okoz, esetleg megharap valakit, akkor gazdiként fizetnünk kell mindent, ha erre nem kötöttünk külön felelősségbiztosítást. Ezt gyakran elfelejtik, pedig sokszor előfordul az életben.

A különleges üvegek biztosítása biztosítónként eltérő lehet, pl. az átlagról eltérő edzett (korlát üveg) vagy Tiffany, stb.-re kell gondolni. Ezen kategóriát is külön kell feltüntetni.

Mindenkinek javasoljuk, hogy „all risk”, azaz teljes körű fedezetet nyújtó biztosítási formát válasszon, a biztosítandó ingatlanjára. Ebben az esetben nincs kizárva semmi, teljeskörű fedezetet nyújt a feladott ingatlan érték kapcsán. Lehet, hogy egy kicsit drágább, de megéri. Főleg, ha bekövetkezik egy nagyobb kár. Ilyen esetben nincs vita, mert nincs kizárás!

A háborús, nukleáris háborús események kapcsán mentesül a biztosító a fizetéstől, minden esetben.

További hiba szokott lenni, hogy az ingóságot nem tudják definiálni, amely minden olyan tárgy, ami nincs beépítve a házba. Így fontos jól átgondolni, hogy mit szeretnénk beletenni a biztosításba. Itt érdemes megemlíteni, hogy a házhoz tartozó terasz, ahol esetleg van olyan korlát, faburkolat, vagy kő, amely szintén nagy értéket képez, ha az megsemmisül, az is ingatlan részének számít. A teraszt is külön kell feltüntetni, az nincs beépítve a házba. A kis kertiház, szerszámok, fűnyíró, kerítés, stb. Ezeket is külön kell feltüntetni ingóságként.

Gyakori hiba, hogy a biztosítási díj befizetését hátra sorolják az összes kiadás kapcsán a háztartások, így sokszor késedelembe esnek, és ha esetleg 90 napon túli, akkor inaktív a biztosítás. Ha egy káresemény ilyenkor következik be, akkor a biztosító a díj nem fizetése miatt megtagadhatja a kár kifizetését. Az éves díjat a biztosító követelheti, mert csak évforduló előtt legkésőbb 30 nappal lehet felmondani a biztosításokat. Ezt is nagyon kevesen tudják, mert azt hiszik, hogy egy biztosítás díj nem fizetés miatt megszűnik. Pedig nem.

Magyarországon a legnagyobb hiba az alulbiztosítottság. Az ingatlan értéke jóval magasabb a biztosítási értéktől. A biztosítónak mindig pontosan arra az évre aktuális újjá építési értéket kell megadni. Ha ez jóval kevesebb, akkor komoly anyagi kárt lehet elszenvedni, mert nem tudjuk az addig megszokott otthon minőségét újra előállítani, vagy bele kell tenni a megtakarított pénzt, amely szintén hátrányt jelent. Itt, fontos megjegyezni, hogy a telek sosem semmisül meg, így annak értékét ki kell vonni az ingatlan értékéből.

Nagy hiba szokott lenni, hogy külföldre költöznek az ügyfelek, vagy van 2-3 vagy több ingatlanjuk, és azt írják a biztosításba, hogy egy állandóan lakott ingatlant biztosítanak. Nagyobb kár keletkezésekor a biztosító meg fogja kérdezni, hogy lakott-e benne valaki, észlelte-e a kár bekövetkezését. Bekérheti az egész éves rezsiszámlákat, amelynek fogyasztásából kiderül, hogy nincs senki az ingatlanban. A szomszédot megkérdezik, hogy látott-e valakit abban az ingatlanban. Ezzel sem érdemes trükközni. Fontos, hogy őszintén vallják be, hogy most nem lakja senki, így lehet, hogy csak kevés biztosító vállalja, de aki vállalja, fizetni fog.

A vagyoni értékekkel nyerészkedni nem lehet a biztosítások kapcsán. A biztosító sok ember fejében egy nagyon rossz intézmény. A probléma inkább az emberek, akik erre nem szentelnek időt, hogy megnézzék mire is kötöttek biztosítást, illetve, hogy miért is kötötték. A szakember egyre kevesebb, és egyre több helyen lehet biztosítást kötni. Sok ajánlat van, sokféleképpen köthető. Így gyakoriak a hibák is.

Az MFO-t (Minőségi Fogyasztó Barát) az MNB hozta létre alacsony költségszerkezettel, és ügyfélbarát. Ezen biztosítások sem nagyon kaptak még teret, pedig egyre több biztosító igyekszik minél modernebb konstrukciót kihozni a piacra.

A fentiekből jól látható, hogy a leggyakoribb hibákat egy kis odafigyeléssel, időráfordítással és szakember segítségével elkerülhetők. További kérdésekért érdemes felkeresni Kővári Erikát az Extrema Hungary Kft-nél.

Ajánlott cikkeink

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTPS-sütiket használunk a jobb működésért.