Tiszta ivóvíz + hidrogéndúsítás = megelőzés = egészségmegőrzés!
Hogyan előzhetjük meg betegségeink több mint 50%-át?
Lakosságunk ivóvízként ma csapvizet vagy ásványvizet fogyaszt. Sajnos nem ismert, hogy az elfogyasztott víz vegyi szennyezettsége milyen mértékben játszik közre a lakosságunk rossz egészségi állapotában.
Pasteur korábban úgy fogalmazott: „Betegségeink 90%-át megisszuk”. Sokan gondolják, ma jobb a helyzet, pedig a WHO friss jelentése megerősíti Pasteur korábbi kijelentését: „A vegyi anyagok, mint potenciális kóroki tényezők több betegséget okoznak, mint az összes egyéb kóroki tényezők (baktérium, vírus, gomba, stb.)”.
Az ENSZ tanulmánya szerint 2040-re a Föld népességének fele szenved majd vízhiánytól, ami elsősorban az egészséges, iható víz hiányát jelenti majd. Sajnos e megállapításokat nem vesszük komolyan, pedig a növekvő környezetszennyezéssel a népesség egészségi állapota is egyre romlik.
Ma divat beszélni a megelőzésről, de ez többnyire csak elméleti szinten zajlik, kevés eredménnyel, pedig ma már kiváló technológiai megoldások és gyógyászati segédeszközök állnak rendelkezésünkre az ivóvíz tisztítására és a hidrogénnel való dúsítására.
Napjainkban klóros, fertőtlenített ivóvíz folyik a csapból. Sokan ezt isszák, ezzel főzünk, ebből készül a kávénk, a teánk stb. A klór egy idegméreg. Arra szolgál, hogy elpusztítsa a nem kívánt baktériumokat a vízben, de ugyanezt teszi a bélflóránkkal is, ami folyamatos kihívást jelent a szervezetünknek.
S amit még kevesen tudnak: a klór elektronrabló, és használatával az ivóvíz elveszti az elektrontöltöttségét, az éltető erejét. Ha szénszűrővel kiszűrjük a vízből a klórt, attól még a klórszármazékok benne maradnak, amelyek annyira agresszívak, hogy a DNS-t is képesek elforgatni. S a többi vegyi szennyezőről még nem is beszéltünk.
Ezzel kapcsolatban írja dr. Michael Colgan, táplálkozáskutató, biokémikus: „A vezetékes vizet mintegy 60.000 vegyi anyag szennyezi. Egy átlagos víztisztító üzem mindössze 30-40 vegyi anyag jelentétét képes vizsgálni, és ennek nagyjából a felét, kb. 20-at próbál meg kiszűrni. A fennmaradó 59.980 féle vegyszer akadálytalanul jut be a szervezetünkbe.”
A csapvízben lévő klór miatt sokan ásványvizet fogyasztanak, ami valamivel jobb választás, azonban vegyi szennyezettség szempontjából nem sok különbség van a csapvíz és az ásványvíz között, hiszen mindkettő ugyanabból a vízbázisból érkezik.
A PET palackos ásványvizek további hátránya, a WHO 2017-es vizsgálatának eredménye alapján, hogy 93 százalékuk műanyaggal szennyezett. Literenként átlagosan 10,4 darab 100 mikronnál nagyobb (kb. emberi hajszál méretű), illetve 314 darab 100 mikronnál kisebb műanyag szálat találtak. Martin Wagner, a kutatás vezető kutatója mondta ezzel kapcsolatban: „Ha műanyag palackos vizet iszol, akkor nagy valószínűséggel ösztrogénszerű anyagokat is iszol.”
Mi a megoldás? Víztisztítás a közművezeték végén!
Ma már minden család, minden munkahely rendelkezhet megfelelő víztisztítóval! Egy minőségi RO berendezés ára beszereléssel együtt csak kb. 70.000 Ft.
Mit jelent a gyakorlatban az éltető, tiszta víz fogyasztása?
Kevesebb allergiás, asztmás megbetegedést, kevesebb érrendszeri problémát, és sokkal jobb egészségi állapotot. Kevesebb táppénzt, nemzetgazdasági szinten nagyobb hatékonyságot és emellett kevesebb egészségügyi kiadást. E megoldás egészségesebb gyermekeket, vitálisabb felnőtteket és sokkal életerősebb nemzetet jelentene. Mindez fokozható az ivóvíz elektrontöltöttségének javításával, a hidrogéndúsítással. Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Szent-Györgyi Albert mondta ki először: „az élet üzemanyaga a hidrogén”!
Miért az élet vize a hidrogénnel dúsított víz?
Tyler LeBaron biokémikus, a Molecular Hydrogen Foundation igazgatója írja:
„2007-től több tudományos vizsgálat során is arra következtetésre jutottak, hogy a hidrogénnek elképesztő terápiás előnyei vannak. A hidrogén az első elem a periódusos rendszerben, erre vezethető vissza az összes többi elem. Amikor a hidrogén oxigénnel került reakcióba, létrejön az életadó víz. A hidrogén igazából a földi élet egyik alapja. Minden sejtünk hidrogént éget el a működése során, az így nyert energia működteti az életet (ezt írja le a szentgyörgyi-krebs ciklus). Manapság a hidrogénnel kapcsolatos kutatás ismét az élen jár, de most a biomedikai és öregedésgátló kutatásokban.
Már több mint 400 publikáció látott e témáról napvilágot, és ebből több mint 30 az embereken végzett klinikai vizsgálat alapján készült. Megállapították: a molekuláris hidrogén lényegében az emberi test minden szervében terápiás hatást fejt ki, több mint 140 humán betegség esetén.”
„A kutatások szerint a szolubilizált hidrogéngázt tartalmazó ivóvíz az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy hidrogénhez juttassuk a testünket. És az sem mellékes, hogy ez a legrégebbi, legtermészetesebb módszer is. Sőt mi több, a japán, mexikói és indiai helyeken a gyógyforrások legfrissebb vizsgálata után kimutatták, hogy ezek a vizek azért terápiásak, mert oldott hidrogéngázt tartalmaznak.”
Dr. Atsunori Nakao Okayama University Medical School: „A hidrogéndús tiszta víz megakadályozza a metabolikus szindrómát, beleértve az elhízást, az inzulinrezisztenciát, a magas koleszterin szintet és a magas vérnyomást, csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek és a 2. típusú cukorbetegség kockázatait.”
A hidrogénnel dúsított víz fogyasztásának előnyei:
- Élénkítő, antidepresszáns hatású, azonnal javítja a szervezet energiaállapotát!
- Azonnal átalakítja a szervezetben lévő toxikus hidroxilgyököket vízzé.
- Fenntartja a test saját természetes, optimális antioxidáns szintjét.
- Jó hatással van a sejtek közötti kommunikációra, a sejtek anyagcseréjére és a génexpresszióra is, ami gyulladás- és öregedésgátló, illetve az elhízás megelőzésében is nagy szerepe van.
- Bio-elektronikai szempontból olyan vér és testközeget hoz létre, amelyben a vírusok nem képesek szaporodni, így a vírusos és a gombás állapotok megszüntetésében is terápiás hatású!
- Nagyban segíti a test méregtelenítését, így az érrendszeri vagy a vese – máj problémáknál nagyon hasznos segítség lehet.
A hidrogénnel dúsított víz fentiekben leírt hatása, tudományos kutatásokkal is alá van támasztva. A PubMed számos kutatást, illetve kísérletet végzett és hozott nyilvánosságra a hidrogénben gazdag vízzel kapcsolatban. Illetve a Molecular Hydrogen Institute-t is meglátogathatja, ha többet szeretne tudni ebben a témában.
Jelentős és jó hírű kiadványok is, mint például a Journals Nature and Science is hoztak már le cikkeket a hidrogénben gazdag vízről és annak előnyeiről. Ma már klinikai vizsgálatok eredményei is a rendelkezésünkre állnak és ezért kapták meg hidrogéndúsító termékeink a gyógyászati segédeszköz minősítést.
Több infó a berendezésekről a www.tisztaviz-uzlethaz.hu oldalon!